Karácsony közeledtével egyre többször futok bele a netes oldalakon különféle adventi koszorúkba és a kopogtatókba, melyek közül idén a kötött alapúak tetszettek meg leginkább. A melegség, amit árasztanak, még sincs semmi flancc, csak az egyszerűség. Nagy lelkesen elhatároztam tehát, hogy készítek magamnak egyet, nem kifejezetten a karácsony jegyében, inkább kicsit ősziesen, letisztult stílusban.
Hétvégén volt egy kis szabad időm és kedvem is, úgyhogy kiköltöztem a konyhaasztalra a hozzávalókkal együtt.

Volt a szekrényben egy fehér kötött sálam, amit nem hordtam, mert nem igazán az én stílusom volt, de most nagyon kapóra jött. Kivágtam belőle egy akkora darabot, mellyel teljesen be tudom borítani a szalmakoszorúmat. Óh, még annyit a koszorúalapról, hogy azt sem boltban vettem, hanem még tavaly karácsony után a kolléganőm kukázta őket (ugyanis 2 darab volt egyberagasztva), én pedig megfosztottam a tavalyi díszítésétől, lekapargattam a ráfolyt viaszt és igyekeztem minél inkább eltüntetni a ragasztópisztoly nyomait róla. Bár nem sikerült tökéletesen a ragasztómaradványok lekapirgálása, de úgyis be lesz kötve! 🙂
Nem vagyok nagy varróművész, sőt, szóval ennek a feladatnak azt hiszem bárki nekiállhat! 🙂 Fehér cérnával összeöltöttem először lazán, majd mikor teljesen körbeértem, a kis dudorokat igyekeztem eltüntetni egy újabb sor öltéssel. A vágott szélére hajtsuk rá a másik oldalt, így nem fog tovább bomlani a “sálunk”. Az egyetlen nehézség, hogy egy kör alakú tárgyra akarjuk ráerőszakolni az anyagunkat, ami nekem egy kicsit nehezen adta meg magát 🙂
De végül én győztem! 😀 Aki jobban jártas a varrásban, mint én (szerintem sokan vannak így), annak ennél már csak szebben sikerülhet meg gyorsabban (közel 1 órát bíbelődtem a burkolással).
Ahol a két vég összeér, ott is levarrtam a széleket körben.
Ezután már a könnyebb rész következett, ragasztópisztoly és minden, amit rá szeretnénk ragasztani.
Fakéreg…
Pozsgások…
A kövirózsákat otthonról hoztam a kertből. Mielőtt felragasztottam őket, levágtam a szárukat.

Az anyag összeillesztését szalaggal takartam el, ezt is pisztollyal ragasztottam oda. Ide kerül majd az akasztója is.
Végül a szintén otthon Apuval begyűjtött piros bogyókat ragasztgattam fel a koszorúra egy kis hazai mogyoróval. Még a koszorú eredeti díszítéséből maradt meg pár mini tobozka, azokból is raktam fel rá párat.
Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod másokkal is.
További inspirációért, plusz tartalmakért kövess a Facebook oldalamon is, melyet ide kattintva érhetsz el.
















Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: